A The Sims Hungary Magyarország egyik legnagyobb Sims közössége. Folyamatosan megújuló tipekkel, tesztekkel és természetesen a legfrisebb hírekkel várjuk olvasóinkat.

Baba-mama simpercek: Tervezéstől a kirepülésig - 1.rész

2018/04/13. - írta: SimGuruZoli

babamama.png

Mára egy olyan cikkel készültem nektek, melyben a családalapítás első fázisát mutatom be. Minden fontos dolgot megismerhettek lépésről lépesre, tippekkel és tanácsokkal látlak el titeket. Szóval, vágjunk is bele!

1_47.jpg

Ők hárman a jelenlegi családom tagjai: Dora, Donovan és a kicsi Aria. Ebben a részben még Dora és Donovan múltját fogom elmesélni, bemutatni nektek.
Dora, nem sokkal a városba költözése után egy szórakozóhelyen ismerte meg leendő párját, akivel szinte azonnal egymásra hangolódtak. Ez köszönhető a hasonló jellemvonásaiknak és azonos érdeklődési körüknek is. Ha ti magatok csináltok családot, akkor tudom javasolni ezt a döntést, ugyanis Simjeink így hamarosan egymásra fognak találni.

2_24.png

Az első találkozót aztán több másik is követte, kettejük között pedig biztos voltam benne, hogy hamarosan ki fog alakulni valami.
Pár nappal később Donovan meg lett hívva éjszakára, majd kb. a harmadik nálunk töltött nap után Dora hivatalosan is a barátnője lett.
Ezek után egy kicsit ugrunk előre, eltelt pár hét, ők pedig nagyon jól megvoltak, és közösen úgy döntöttek, örökbe fogadnak egy kislányt, Ariat. Az ő neveléséről nem fogtok túl sokat hallani a jövőben, mivel egy újabb jövevény lesz a középpontban, de most időszerűnek érzem a kislányt bemutatni, és a vele felmerülő szülői nehézségekről beszélni.

3_20.png

Az örökbefogadás után egyik szülő sem aludt túl sokat, beletelt egy kis időbe, mire rádöbbentek, mivel is jár ez az „életforma”. Bár könnyebbséget jelentett, hogy Donovan ahol tudott, segített Doranak a feladatokban, sokszor takarított, és főzött is. Teltek a napok, és a pici Aria tipegővé cseperedett.

4_19.png

Ezek után kezdődtek csak az igazi megpróbáltatások: gyermeknevelés, még több éjszakázás, na és persze a tanítás is. Időközben Donovan munkát keresett magának, hogy amíg Dora otthon van a picivel, addig Ő biztosíthassa a család számára a megélhetést.
Aria tündéri kis tipegő lett, egész ritka volt, hogy bármi rosszaságot is csináljon. Őszintén szólva, ez szintén könnyebbé teszi az életünket. Persze, ha te kedveled a kihívásokat, és a gyereksírást, akkor nyugodtan válassz egy hisztis kis tipegőt, csak nehogy megizzadj vele! :D

5_16.png

A Sims egyik legjobban kedvelt pillanata számomra az, mikor a pici gyerekeknek mesét lehet olvasni az elalváshoz. Ez mindig boldogsággal tölt el, illetve növeli a tipegő jártasságszintjét, a szülők pedig pozitív hangulatjelzőt kapnak. Tehát mindenki jól jár! (és végre aludni fog a kicsi is)

6_16.png

Miután a picurka elaludt a szülők együtt vacsoráztak, és közben jót beszélgettek. Ez az a pont, ahol megérkeztünk a jelenbe, épp itt tartok a játékkal, tehát ezek után minden sokkal részletesebben lesz bemutatva.
A Simek között nagyon fontos a jó kapcsolat, és a sok kommunikáció ezt segít megőrizni, fenntartani és elsősorban fejleszteni. Sosincs olyan, hogy túl sokat beszélgetnek, fejleszd a kapcsolatukat az újabb interakciók eléréséhez!

7_17.png

Persze, mint mindannyian tudjuk, nem csak a kommunikáció a fontos! ;)
A vacsoraasztalnál nem csak az örökbefogadásról esett szó, hanem arról is, hogy nagyon szívesen vállalna a családunk újabb gyermeket. Ennek részleteit megtudhatjátok a következő részből, ahol szó esik majd a terhesség fázisairól, tippeket kaphattok, hogy mit érdemes csinálni a terhesség alatt, és főként, hogy mely időszakokban!
Köszönöm Nektek, hogy elolvastátok, várlak titeket a következő cikkemmel!

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása